Elhiszed, hogy méltó vagy a boldogságra?

Tavaly voltam Pál Feri egyik előadásán, ahol a Szorongástól az önbecsülésig című könyvéről beszélt. Az atya említett egy dolgot, amiben nagyon egyet tudtam érteni vele, mégpedig, hogy hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni és szinte egymás szinonimájaként használni az önbizalom, önértékelés, önbecsülés fogalmakat. Ez engem is arra sarkallt, hogy összeszedjem mit is tudok erről a témáról és elgondolkodjam, hogy nekem milyen a megértésem jelenleg róluk, hát ezeket a gondolatokat szeretném most megosztani veletek.

Először kezdeném az Énképpel vagy Önképpel. Szerintem ez az, ami mindenkinek van, míg önértékelése nem biztos. Az énképhez nem kell tudatosság tudattalanul is működik, míg az önértékelés elemez, analizál véleményt alkot a külső és belső tulajdonságaimról, a képességeimről, a tetteimről és az eredményeimről is. Megszületünk és ahogy el kezdjük észlelni a környezetünket úgy kezd el alakulni az énképünk a hozzánk érkező visszajelzések alapján. Azon hitrendszerek sokasága amiről azt tartjuk, hogy mi vagyunk és általában nem sok köze van valódi önmagunkhoz. Pál Feri atya előbb említett könyvében úgy fogalmaz, hogy azok a dolgok jelennek meg az  önképemben: amelyekről hajlandó vagyok elfogadni, hogy ez vagyok én. Bizonyos vonásaim megjelennek, mások azonban nem. Nagy általánosságban, de azért nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a kritikát, a negatív visszajelzést sokkal könnyebben, legtöbbször megkérdőjelezés nélkül elfogadjuk, míg a dicsérő szavakat simán hárítjuk vagy kételkedve fogadjuk. Erre alapozva úgy gondolom könnyebben jelennek meg ítéletek, mint dicséretek az önkép zsákunkban. Arról mondjuk hosszasan lehetne beszélni, hogy ki mit miért fogad el és hisz el magáról, míg mások máshogy tesznek. Egy biztos ezeket az okokat a lélekfeljegyzésekben találhatjuk.
A lányom most megy iskolába, így az elmúlt négy évben sok időt töltöttem óvodáskorú gyerekek közt. Sokszor hallottam, hogy amikor rájuk szólnak rossz vagy, ne rosszalkodj, azonnal rávágják, hogy nem vagyok rossz. Láttam olyant is aki lehajtotta a fejét és csendben maradt(ő valószínűleg elhitte), de ilyent nagyon ritkán. A lányom, ha megfázott és mondtuk neki, hogy megbetegedtél, kikérte magának "Nem vagyok beteg, csak köhögök". Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy de jó, hogy nem hiszi el. És ez nekem a változást mutatja az én gyerekkoromhoz képest.Valószínűleg azért mondja minden felnőtt generáció, hogy ezek a gyerekek milyen mások, ezek a mai fiatalok, mert fejlődik az emberiség, ha nem is mindig látható módon.
Visszatérve a témához mondanék példát arra is amikor elhiszem, hogy nem vagyok elég jó, ez saját példám lesz.
Édesanyám sokszor mondta gyerekkoromban, hogy nem voltam szép baba. Többször mesélte, hogy kaptam külföldről valami gyönyörű babaruhát és mindenki csak azt dicsérte, de szép ez a ruha, mert én nem voltam olyan szép, hogy dicsérni lehessen. Hát én ezt elhittem, de olyan nagyon elhittem, hogy onnantól én csúnyának láttam magam. Egyszer kamasz koromban- amikorra slampos, kövér lánnyá hittem magam- kifakadva meséltem erről a nővéremnek. Ő pedig állította, hogy én nagyon is szép csecsemő és kisgyerek voltam. Na neki bezzeg nem hittem el.
Sok év eltelt, már a Spirituális Választerápiával foglalkoztam, sok tisztítást végeztem már magamnak, tudatosabb lettem, sok pozitív megerősítést használtam és az önértékelésem is, pozitívba fordult. Elkezdett egy szép arc visszamosolyogni rám a tükörből. Ez még nem olyan nagy dolog mondhatná bárki. Történt aztán, hogy digitalizáltuk a fotóinkat, a gyerekkoriakat is beszkenneltük, vettünk egy szép nagy képernyős tévét és fotó nézegetést rendeztünk. És akkor éltem meg a csodámat, ugyanis visszafelé is megszépültek a képek. Szépnek láttam a babát, a kislányt és a slampos hippi kamaszt is és így tovább. Csodának éltem meg és egyben kézzel fogható bizonyítékául annak, hogy a tisztítások megtörténtek, a hitrendszerem miszerint csúnya gyerek vagyok sikerült elengednem. Jelenleg ott tartok, hogy már az emberek is megszépültek számomra és ez engem nagyon boldoggá tesz.

Itt láthattok gyönyörű kisbabaként

Az énképünk folyamatosan alakul, változik. Mindig van egy aktuális énképünk, illetve egy vágyott énképünk. Az aktuális az amit éppen most hiszek magamról, a vágyott pedig amilyen lenni szeretnék és ez tartalmazza a magam és mások elvárásait arról, hogy milyennek kellene lennem.
Ez a kettő minél messzebb van egymáshoz, annál vacakabbul érzi magát az ember. Fontosnak tartom azt is elmondani, hogy amit nem tartalmaz az aktuális önmagunkról alkotott kép, azt nem is tudom elérni. Ha nem hisszük el magunkról, hogy jó anyák, szép nők, sikeres előadók vagyunk vagy hogy könnyen tanulunk nyelveket, magasabb a jövedelmünk, mint amit el tudunk költeni, megmásszuk a Csomolungmát akkor ezek a tapasztalatok nem tudnak megjelenni az életünkben. Nem vagyunk képesek elérni semmit amire nem hisszük képesnek és érdemesnek magunkat. Ha sikerül megváltoztatni és pozitívvá formálni az énképünket azzal megszilárdítjuk az önértékelésünket.
A tapasztalat azt mutatja, hogy egy stabil pozitív önértékelés nélkül nem vagyunk képesek számottevő változást elérni az életünkben. És ha elhiszed, hogy képes és méltó vagy a boldogságra, akkor rá is fogsz találni.
A jó hír, hogy módunkban áll változtatni a hitrendszereinken. Van akinek ez könnyebben megy és van akinek nehezebb megváltoztatni, amit magáról tart. Lehet, hogy sok munka vár még rád lehet, hogy nem megy majd egyedül és segítséget kell majd kérned, de biztosíthatlak róla, hogy mindenképpen megéri.