2011. szeptember 17., szombat

Négy egyezség




Chichén Itza maja-tolték romváros
A legelső blog bejegyzésem, a szeretet imája volt amit Don Miguel Ruiz: A négy egyezség című könyvéből (a toltékok ősi bölcsessége) idéztem. Már akkor tudtam, hogy nem az egyetlen bejegyzés lesz ezzel a könyvvel kapcsolatban. Ha valaha beleszólásom lenne az oktatásba, ezt a könyvet azonnal felvenném a kötelező olvasmányok listájára.


Igaz ha valaha beleszólásom lenne az oktatásba, az első dolgom az lenne, hogy bővíteném a tantárgyakat és a matematika, történelem, természetismeret mellett helyet kapna az önismeret/személyiségfejlesztés és az erőszakmentes kommunikáció is. Szeretnék egy szeretet alapú társadalom tagja lenni, egy ilyen társadalom tagjai megfelelő tudatossággal, önértékeléssel, önbizalommal rendelkeznek, fogalmazhatnék úgy is, hogy meg tudják élni saját személyes teljességüket és hagyják a társaiknak, hogy ők is így tegyenek. Ahhoz tehát, hogy ilyen társadalomban élhessünk, azzá kell válnunk aki rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal és ehhez személyiségünk fejlesztésén át vezet az út.
Kérdéseket tettem fel Felső énemnek ezzel a témával kapcsolatban. Ő azt válaszolta, hogy Személyes teljességünk születésünkkor 100 %, az óvoda végeztével 79 %, míg az iskolapadot felnőttként elhagyva már csak 19 % marad belőle. (általánosan az emberiségre tettem fel a kérdést) A személyes teljességünk leginkább arról szól, hogy mennyire vagyunk összhangban valódi énünkkel.
Tehát mire odajutunk, hogy gyakorolhatjuk szavazatunkat, döntéseket hozhatunk, addigra eléggé, hogy a könyvre utaljak "háziasítva" vagyunk ahhoz, hogy irányíthatóvá váljunk. Mire felnövünk ez a háziasítás már önálló életre kel, szép lassan kialakul az EGO és mint "belső bíránk", betartatja velünk az általa megtanult törvénykönyvet, a bolygó álmát. Meg tanultuk a szabályokat és folytatjuk ezt a fajta háziasítást saját gyermekeinkkel is. Ha nem úgy viselkednek ahogy mi szeretnénk, (ami  megfelel a "bolygó álmának") megvonjuk tőlük a szeretetünket és azért, hogy megkapják a szeretetünket ami mindennél fontosabb a számukra, megtagadva és elnyomva saját személyiségüket, megpróbálnak olyanná válni amilyennek mi látni szeretnénk őket.
Kinek lenne hát érdeke, hogy a gyerekeket önismeretre tanítsák, mikor az ellenkezik a bolygó álmával? Nekünk. Hisz a jó hír az, hogy ez az álom megváltoztatható és szerintem jó sokan rajta is vagyunk, hogy megváltoztassuk.
El kezdek idézgetni a könyvből, hogy értsétek miről beszélek.
A káprázat világa című fejezettel kezdem, ahol pontokat láttok ott kihagytam sorokat, így is hosszú lesz.



"Az emberiség már jóval azelőtt, hogy mi a világra jöttünk volna, alkotott egy végeérhetetlen, nagy-nagy álmot, amit valóságnak hívunk. Én azonban.... a bolygó álmának nevezem ezt. A bolygó álma milliárdnyi személyes álom összessége... . A bolygó álma valójában minden társadalmi szabály, hiedelem, törvény, vallás, kultúra, kormányzati rendszer, iskolák, társadalmi események és ünnepek összessége... . Az előttünk élt nemzedékek megtanították az utánuk jövőknek, hogyan álmodják tovább a társadalom álmát. A bolygó álma rengeteg szabályból áll, és amikor egy gyerek megszületik, mi azonmód lekötjük a figyelmét és elültetjük benne ezeket a szabályokat... . Megtanuljuk a társadalmi szabályokat:mit higgyünk és mit ne, mi elfogadható és mi nem, mi jó és mi rossz, mi szép és mi csúnya, mi helyes és mi helytelen. Mindez a tudás, szokás készen várt bennünket, eleve meghatározva, milyen helyzetben hogyan kell viselkednünk..... Gyerekkorunkban nincs lehetőségünk rá, hogy kialakítsuk saját értékrendünket, ezért valóságnak hisszük a bolygó álmát, amit más emberek közvetítenek felénk... . A bolygó álma határozza meg, hogyan éljünk, mit jelent embernek lenni. Pontos szabályok rögzítik, mit jelent nőnek vagy férfinak lenni. Megtanulunk ítélkezni: folyamatosan megítéljük magunkat és másokat, beleértve szűkebb és tágabb környezetünket... Ha azt tesszük, amit apánk és anyánk elvár tőlünk, azt mondják: "jó fiú" vagy "jó kislány". Ha ellenkezünk akaratukkal, "rossz fiúk" és "rossz kislányok" leszünk. Ha vétettünk a szabályok ellen, megbüntettek, ha betartottuk azokat megjutalmaztak bennünket... . A jutalom pedig szüleink vagy mások, például testvéreink, tanáraink, illetve barátaink figyelme volt... . A jutalom jóleső dolog, mi pedig azt tesszük amit a környezetünk elvár tőlünk. Nemcsak a büntetéstől félünk, hanem attól is, hogy nem jutalmaznak meg, ha ellenkezünk velük... . Olyannak tettetjük magunkat, mint amilyennek mások akarnak látni, elkendőzve azt az embert aki valójában vagyunk, mert attól tartunk, hogy különben nem fogadnak el. Az elutasítástól való félelmünk idővel átváltozik: ekkor már attól rettegünk, hogy nem vagyunk elég jók. Lassanként új embert kreálunk magunkból: olyasvalakit, aki többé-kevésbé idegen tőlünk. Észrevétlenül azzá válunk, akinek apánk, anyánk, az egyház és a társadalom látni és hinni akar. Ahányszor csak vétünk a lelkünkben lakozó törvénykönyv ellen, a félelem összeszorítja a gyomrunkat... . Hiába ismerjük fel, hogy a törvénykönyv egyes elemei hibásak és ellenünk dolgoznak: megléte akkor is biztonságot nyújt. Ezért kell nagyon nagy bátorság ahhoz, hogy megváltoztassuk hiedelmeinket... . Az elménkben elraktározott hiedelmek 95 százaléka hazugság, mi pedig azért szenvedünk, mert elhisszük ezeket a hazugságokat... .
Ha a poklot egyfajta lelkiállapotként értelmezzük, ahol "lészen..sírás és a fogaknak csikorgatása", akkor a pokol itt van a földön... . Egyetlen ember sem küldhet a pokolra bennünket, mert már ott vagyunk. Igaz embertársaink még mélyebb bugyrokba lökhetnek bennünket. Ám csak akkor, ha hagyjuk, hogy ezt tegyék. Mindenkinek megvan a maga személyes álma.... . Csak rajtunk áll, hogy milyen álmot álmodunk magunknak. Az ember voltaképpen egész életében a szépséget és az igazságot keresi. Mégis, miközben folytonosan az igazság után vágyakozunk, egyes egyedül az elménkben felhalmozott hazugságokban hiszünk. Azért kutatunk ilyen szenvedélyesen az igazság után, mert lelkünk mélyén érezzük, hogy egész életünk hazugságokra épül.... A háziasítás folyamata egy ponton túl már nem arról szól, hogy megfelelünk-e másoknak. Mi magunk vagyunk elégedetlenek önmagunkkal, mert képtelenek vagyunk megfelelni a lelkünkben élő eszményképnek. Nem tudjuk megbocsátani önmagunknak, hogy nem vagyunk olyanok, mint amilyenek lenni szeretnénk, vagy még inkább, hogy mások vagyunk, mint amiről azt hisszük, hogy olyannak kéne lennünk. Nem tudjuk elnézni magunknak, hogy tökéletlenek vagyunk.Semmibe vesszük önmagunkat. És miért? Mert másoknak akarunk megfelelni... Az emberek azért büntetik magukat, mert mások, mint a lelkükben élő hazug eszmény kép... De senki se bánthat minket jobban, mint ahogy mi gyötörjük önmagunkat. Belső bíránk, a kezében lévő törvénykönyv, no meg a bennünk élő áldozat a legtökéletesebb kínzó eszköz a világon... Az az ember, aki hajlamos rá, hogy kínozza önmagát, másoktól is eltűri, hogy megalázzák, és mocsok módon bánjanak vele... A lelkünkben élő, tökéletesnek hitt kép annyira erős, hogy nem fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk, és másokat se fogadunk el olyannak, amilyenek... .
Ha megértettük, hogy a törvényeink uralják életünket, és nem akarunk e törvények szerint élni, akkor meg kell ezeket változtatni. Mikor készen állunk erre, akkor négy nagyon fontos egyezség segít, hogy megszabaduljunk a félelem szülte régi törvényektől, amelyek elszívják az energiánkat."

Íme a négy egyezség :

  1. Tedd tökéletessé szavaidat!
  2. Semmit ne végy személyeskedésnek!
  3. Ne feltételezz!
  4. Mindig tedd meg ami tőled telik!


A következő bejegyzésben részletesen beszámolok az első egyezségről.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése