2020. november 10., kedd

Szemléletváltás

 Az idén két olyan dologgal is gazdagodtam amiről előtte még nem hallottam az egyik a címben is olvasható Szemléletváltás, ami egyben egy könyv címe is.




Carol S. Dweck a Stanford Egyetem pszihológiaprofesszora írta, aki évekig kutatta a siker pszihológiáját. Nálunk a Hvg kiadónál jelent meg, a siker új pszihológiája sorozatban. A könyvet én személy szerint nem élveztem, csak a mondanivalója óriási. Egyszerűen nem szeretem ezt a stílust a sok névvel és esettanulmánnyal, jobb szeretem a lényegretörő írásokat. Összességében pedig megérte átrágnom magam rajta és lehet, persze hogy ezzel egyedül vagyok így és mindenki másnak tetszik, aki viszont magára ismer ebben, annak ajánlom a TED előadása megtekintését. A fejlődésbe vetett hit ereje címmel, az sokkal élvezetesebb.

No de amíg sikerül megnézni az előadást vagy elolvasni a könyvet, próbálok néhány lényegi dolgot összeszedni, hogy miről is szól ez a nagyszerű és nagyon fontos önismereti téma.

Dweck professzor a szemléletünk szerint két csoportba sorol bennünket.

  1. rögzült szemléletű
  2. fejlődő szemléletű
A rögzült szemléletű emberek tele vannak értékítéletekkel és cimkékkel és mélyen megérintik őket a sztereotípiák. Ahogy a nevében is benne van, rögzült hitekkel rendelkeznek, szerintük valaki vagy tehetséges vagy nem és ezen nem lehet változtatni. Hajlamosak másokat hibáztatni a sikertelenségükért.
De legalább annyira visszaveti őket a dícséret, mint a kritika.
Ha pozitív cimkéket aggatnak rájuk, dícsérik a tehetségüket, az intelligenciájukat akkor attól fognak félni, hogy hibázni fognak és elveszítik mások elismerését, ha negatívat akkor pedig attól fognak rettegni, hogy mi lesz ha megfelelnek neki.
Claude Steele és Joshua Aronson kutatásokat végeztek a sztereotip gondolkodással kapcsolatban és arra jutottak, hogy gyengébb teszt eredményeket érünk el, ha a tesztben ikszelni kell, hogy milyen neműek vagyunk vagy melyik rasszhoz tartozunk. Ami arra emlékezteti az embert, hogy nő vagy színesbőrű, azokon a területeken ahol az előítéletek alapján gyengébben kell teljesítenie, valóban gyengébb eredményt ér el, méghozzá jelentősen gyengébbet. A kísérletek során azt is bizonyították, hogy ha semmi sem aktiválta a sztereotípiákat a feketék éppolyan jól teljesítettek, mint a fehérek, mint ahogyan a nők is épp ugyanolyan jók voltak, mint a férfiak. Viszont ha egy terembe valamivel több férfi van, mint nő, a nők eredményei újra azt mutatják, hogy romlanak. Ha a sztereotípiák bekapcsolnak nálunk, aggodalmakkal teli gondolatok jelennek meg a fejünkben, hogy mi lesz ha az eredményeink alapján mégiscsak megfelelünk ezeknek a sztereotípiáknak. És persze ennek nem vagyunk legtöbbször tudatában, ezek a félelmek nem a tudatos szintről jönnek, csak azt látjuk, hogy mégsem tudunk a képességeinek megfelelően teljesíteni, persze ez csak akkor igaz ha rögzült szemléletmódúak vagyunk. Ha valami nem sikerül nekik, kudarcot vallanak valamiben úgy érzik ők maguk a kudarc és a sikertelenség, azt gondolják, hogy nem elég jók.
Persze nem kizárt, hogy egy rögzült szemléletű ember is érhet el sikereket, de jellemzően nem tud örülni neki, mert fél, hogy elveszíti amit elért.
Ezzel szemben a fejlődő szemléletű emberek  úgy gondolkoznak, hogy minden képesség fejleszthető és rajtuk múlik, hogy mit hoznak ki magukból vagy a helyzetükből. A fejlődésben hisznek, az igyekezetben, a kitartásban és a kemény munkában. Jobban viselik a kudarcot, tanulnak a hibáikból, a problémákra kihívásként tekintenek. Ha nem sikerül megpróbálják mégegyszer és nem azt gondolják, hogy nem elég jók, hanem azt, hogy MÉG nem elég jók. A sztereotípiák nem befolyásolják őket, mert egyszerűen nem hisznek a hátrány véglegességében, ha lemaradnak, még keményebben dolgoznak és igyekeznek felzárkózni. Még ellenséges környezetben is képesek meglátni és megragadni a lehetőségeket. 


Carol S. Dweck szerint és szerintem is minden emberben ott van a változás és a fejlődés lehetősége.

Két idézetet is szeretnék kiemelni a könyvből, ami segít éreztetni, hogy mi jellemzi a fejlődő szemléletmódot.

„Mindennap tenned kell valamit, hogy egy kicsit jobbá válhass. Mert ha mindennap teszünk valamit, hogy kicsit jobbak legyünk, akkor hosszabb idő múltán sokkal jobbak leszünk” John Woodan kosárlabda edző
"Az 1960-as évek népszerű mondása szerint " jobb valakivé válni, mint valakinek lenni". A rögzült szemléletmód viszont nem adja meg ezt a luxust." idézet a könyvből

Szülőként érdemes odafigyelnünk arra, hogy a gyerekeinket ne az eszükért, a tehetségükért, a jó képességeikért dícsérjük, mert ezzel a rögzült szemléletmódot erősítjük bennük. Helyette inkább dícsérjük a kitartásuk, a szorgalmuk, a munkát amit beletettek a feladat megoldásába, illetve ha fejlődtek önmagukhoz képest.


Nézzük meg, hogy a kudarc és a siker tekintetében, hogyan gondolkodik és érez a rögzült és hogyan a fejlődő szemléletmódú ember?

Mi a kudarc, milyen érzés és mit árul el rólam?
Rögzült: Kudarcot vallottam, tehát kudarc vagyok. Nem vagyok elég jó, bukott ember vagyok, rossz vagyok. Nem hiszi, hogy az erőfeszítés megéri ezért legtöbbször feladja. Nem vállalja a felelősséget, hibáztat.
Fejlődő: A kudarc egy történés, azt jelenti még nem vagyok elég jó. Akkor érek el kudarcot, ha nem teszek semmit, ha nem akarok fejlődni ezért inkább mindent megtesz, hogy kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket.Az igyekvést éli meg. Igyekszik növekedni, fejlődni, gyarapodni. Ha kudarc éri, még jobban igyekszik. A negatív élményeket is fejlődésnek fogja fel. Vállalja a felelősséget, de nem a kudarc határozza meg őt, ha nem sikerül, megy tovább. Ha hibázik azt egyfajta prototípusnak vesz amit majd tovább fejleszt.
Mi a siker, milyen érzés és mit árul el rólam?
Rögzült: tökéletes vagyok, okos, tehetséges, jó képességekkel rendelkezem, magas az IQ-m. Így születtem. Csak a biztosba megy bele, amikor tuti nyer. kitaposott ösvény, biztos siker. Okosnak tehetségesnek kell tűnnie. Önigazolás, bizonyítási kényszer. Időnként felsőbbrendűségi érzés is társul hozzá, különbnek érzi magát. Egyetlen vizsga, fellépés egy pillanat eldöntheti és meghatározhatja, hogy sikeres, jó, tehetséges vagyok e.
Fejlődő: Kihívás,fejlődés, erőfeszítés, határ feszegetés, szorgalom, odaadás. Önigazolás helyett önfejlesztés. Bármilyen ismeretlen lehetőségek rejtőzhetnek bennem, amit erőfeszítéssel kihozhatok magamból. Gyakorlással bármi megváltoztatható. Akkor ér el sikert, ha fejlődött valamiben. Próbálkozás, tanulás fejlődés figyelhető meg még nehéz kihívásokkal teli időkben is.

Már megszokhattátok tőlem, hogy végül úgyis az Intuichingnél kötök ki, jöjjön pár kérdés ami feltehető a témában.

Intuiching kérdések: Hány %-ban jellemző rám rögzült vagy a fejlődő szemléletmód? Hány %-ban vagyok rögzült/fejlődő bizonyos életterületeken(tanulás, munka, gyereknevelés, egészség, pénzügyek, házasság) Mit alakítsunk át, hogy fejlődő szemléletmóddal tudjam nézni ezeket a területeket? Hány %-ban felel a rögzült szemléletmódom az önbizalom hiányomért/önértékelési problémáimért? Mennyire hatnak rám a sztereotípiák? Mennyire befolyásolnak kedvezőtlenül a pozitív/negatív cimkék? Mennyire vállalom a felelősséget a kudarcaimért/hibáimért/sikertelenségemért?

Ha kedved támad egy intuitív coachingra, ha érdekel a problémáid  energetikai háttere, hívj bátran a +36209669024 számon vagy írj a mateagi1@gmail.com email címre keresünk időpontot egyelőre online formában.

Beckné Máté Ági
Léleksegítő
Intuytor

1 megjegyzés:

  1. Névtelen20:04

    Lucky Club Casino Site Review - LuckyClub.live
    Lucky Club casino site Review - We took a look at how this luckyclub site is run and checked what you can expect and see it. Our users are from all over the world. Rating: 3.5 · ‎Review by LuckyClub.live

    VálaszTörlés