2018. február 9., péntek

6. Heti Louise L. Hay

Ezen a héten abból a könyvből idézek, amit először olvastam Louise L.Hay-től,  az Éld az életed-ből. A téma pedig egy igazi klasszikus problémával foglalkozik az önkritikával, ami ha nincs az is baj, de a ha valaki túlzásba viszi és főleg, ha szokássá alakítja, akkor az ön és közveszélyes. Lerombolja az önbizalmat, megakadályozza a pozitív gondolkodást és tönkreteheti a kapcsolatainkat is. Hiszen a notórius önkritika alacsony önértékeléshez, szorongáshoz  és persze idővel mások felé is ítélkező esetleg zsarnokoskodó magatartásformákhoz vezet.



"Az önkritika totális melléfogás

Ez csak elmélyíti a halogatásra és lustaságra való hajlamunkat. Amiért valóban érdemes szellemi erő feszítést tenni , az az idejétmúlt föladása és az új felépítése magunkban.
Ismételd: "Kész vagyok felhagyni a törekvéssel, hogy értéktelennek lássam magam. A legjobbat érdemlem az életben, és ezt boldogan el is fogadom."
Miután néhány napon keresztül ezt a megerősítést rendszeresen ismételgetem, a halogatásban megnyilvánuló magatartásformám magától gyengülni kezd.
"Amint kialakítom magamnak saját értékem tudatát, többé nem érzek kényszert lelki gazdagodásom feltartóztatására."
Gondolom, már látod az összefüggést a belső elvárásaink és életünk eseményei között. Ne pazaroljuk időnket és energiánkat a magunk hibáztatására olyasmiért, aminek megléte szükségszerű, ha bizonyos nézeteink vannak. Előbb változtassuk meg ezeket a nézeteket.
Az ügy szempontjából a megközelítés módja és a témaválasztás lényegtelen, hiszen gondolatokkal foglalkozunk, ezek pedig megváltoztathatók.
Ha változtatni akarunk egy állapoton, ezt kell mondanunk:
"Kész vagyok tudatomból kitörölni azt a képzetet, amely ebben az állapotban tart engem."
Ezt mondogasd magadban, ahányszor csak betegségedre, vagy problémádra gondolsz. Attól a perctől, hogy így vélekedsz, kilépsz az áldozatok sorából. Többé nem vagy már tehetetlen, saját hatalmad tudatára ébredsz. Ezt mondod: "Kezdem belátni, hogy mindvégig én alakítottam a körülményeimet. Ezennel visszaveszem hatalmamat. Feladom ezt az idejétmúlt nézetet, és szabaddá teszem magam."

"Légy jó magadhoz. Szeresd önmagad és bízzál magadban."

"Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok, minden teljes, egész és tökéletes. Tudom a belső ellenállást meg kell szüntetnem magamban. Másoknak nincs hatalma fölöttem. Én irányítom az életem. Amennyire tudom, átadom magam az életembe végbemenő változásoknak. Bízom magamban, bízom a változásban. Minden tőlem telhetőt megteszek. Nap, mint nap egyre könnyebb. Boldog vagyok, amiért örökké megújuló életem ritmusában és  áramában lehetek. Csodálatos ez a mai nap. Mert akarom, hogy az legyen. Világomban minden rendben van."

Köszönöm Louise.

Ha szeretnéd elolvasni miért kezdtem bele a heti Louise L. Hay írásába, olvasd el az Első heti Louise L. Hay-t.

Ha tetszett az írás, oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése